2013. július 6., szombat

Egy-két új munka

Na, kicsit csalok, tolom a ruha hajtogatást ismét és inkább írok egy gyors bejegyzést.
Le kell, hogy kopogjam és kérlek tegyétek meg ti is, de ez a nyár eddig roppant szórakztató és eseményekkel teli. Egyszerűen nem érek a feladataim végére, de mivel azénuram nem csinál ebből problémát, így nem is zavar, hogy 2 napja néznek rám ezek a ruhák bárgyú szemekkel, hogy "hajtogass össze kérlek". Én nagyképűen hátat fordítottam nekik és inkább ismét az ülőgumóimat tesztelem.
Tegnap éjszakai fürdőzésen voltunk a Naggyal és egy barátnőmmel+ a kislányával és hihetetlenül jó volt!!!! A kis csajok 22 órakkor még olyan vagányak voltak, hogy maradtunk még egy kicsit, de aztán annyira elfáradtak, hogy már semmi sem volt jó nekik! Nagyon szuper volt, ugyanis volt Csík zenekar koncert, amin a Matyó Néptáncegyüttes is fellépett és hát könnyeket csaltak a szemembe, olyan csodálatosak voltak együtt!!! Ittunk koktélt, táncoltunk a medencébe, Málna életébe először le mert merülni a víz alá, az enyém ebihallá változott, szóval asszem életre szóló emléket szereztünk magunknak! A Picike sajnos még mindeg betegeskedik és sajnos már az apukája sem etetheti, csak én, így síró babára érkeztünk, majd hajnalba ismét lett egy kis láza is. Nagyon anyás lett, mindig ölelget és simogat, hihetetlenül aranyos!!!! Megtette az első lépéseit önállóan, amitől persze ismét bőghetnékem támadt, mint mostanában szinte minden nap! Olyan jó velük és előre retteg attól, hogy egyszer csak nem lesz már kisbabám, nem lesz aki hozzám bújon vagy arra kérjen, hogy fogjam meg a kezét és nem akar már senki Bogyó és Babócát nézni... De, még most van, így élvezem, amíg csak lehet! Ti meg ruhák itt mögöttem, bámuljatok csak tovább bőszen, én inkább Micimackót nézek a Naggyal:)
Mostanában jutott egy kis idő az alkotásra is, persze éjszaka, így megmutatom, hogy mik készültek. Ma voltunk ismét szülinapi partyn, ahol az én gyerekeim persze remekül mulattak, én meg jókat ettem. Kézzel készült ajándékot vittünk ide is, hasonlót, mint a múltkor. Született egy-két új kaspó is, azokat is mutatom.
Na, mennem kell, hív a Nagy:)










1 megjegyzés:

  1. Jaj én is így érzek...mivel nem lesz többet kicsim" most össze-vissza eszem!!! D:))
    Bogyó ment nálunk is, de most hogy már közelít a 3 felé...áttért a YouTube mesék kezelésére...jó, hogy tud válogatni...rossz, hogy az oviban nem lesz se telefon se iPad.
    Az ajándékok édesek és szépek lettek!!!
    ( és van, hogy az én ruháim is néznek rám, annak ellenére, hogy a férjuram ezt utálja...néha jobb és kellemesebb dolognak engedek, a magam kényeztetésére! D:))

    VálaszTörlés