2013. január 31., csütörtök

Bloggerina

Mivel kedves barátnőm jelölt az év Bloggerina címre, gőz erővel gyűjtöttük a szavazatokat. Természetesen egyértelmű, hogy kis hal vagyok én a tengerbe, de az eslő 50-be szerettem volna bekerülni. Nem fogok...., de mégis nagyon boldog vagyok!!!! Az történt ugyanis, hogy mi már azt hittük, hogy szavazunk és bőszen tetszikeltünk. Gondoltam, lesz vagy 30, de nekem az is jó. 154 tetsziknél kiderült a 7. vagyok, de hamarosan az is, hogy azok nem szavazatok, el is tűntek, így lecsúsztam a 68.helyre... Gondoltam, abba kellene hagyni, nincs nekem erre szükségem, de aztán annyi kedves, imádnivaló és hihetetelenül jószándékú ember kezdte el megosztani a felhívást, illetve nyomkodni a szavazok és a tetszik gombot, hogy maradtam. Ha összeadom a tetszikeket és a szavazatokat és persze figyelembe veszem, hogy sokan képesek voltak kétszer is szavazni, nos kijelenthetem, hogy NYERTEM!!!! Még így, túl az első 50-en is.... Olyan jól esik, hogy ennyien bíztatnak és hisznek bennem, pedig vannak tőlem jobbak, ügyesebbek és okosabbak is! Szóval: nem érdekel az eredmény és már nem bánom, hogy nem léptem vissza, mert sok-sok ajándékot kaptam tetszikek formájában. Hálám jeléül hamarosan felteszek egy nagyon jó ötletet, ami azt hiszem sokaknak tetszeni fog... És üzenem: JÓK VAGYTOK, köszönöm!!!!!
Ha meg még szavazna valaki, itt megteheti:
http://bloggerina.nlcafe.hu/termek/kreativ-otletborze?v=a1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése